"Otthon, édes otthon..."

                                                         

A skizofrénia egy súlyos betegség, amely sok esetben teljes meghasonulással jár. Amikor leköltöztem Szegedre 4 éve, két teljesen különböző életet kezdtem élni, és sokszor keltem úgy, hogy na most hol is vagyok...Szép lassan hozzászoktam, hogy két fél életem van, egyiknek sem tudok maximálisan megfelelni, de lássuk be ilyen a két laki élet.

Érdekes látni, hogy Füge is ugyanezt a mintát tükrözi. Lent kialakítottunk egy életet szokásokkal, rutinokkal, amihez látom egyre ügyesebben alkalmazkodik. Nem rág szét mindent ami az útjába kerül, csak azt, ami az övé. Felépítettünk játékszabályokat, amiknek szépen próbál megfelelni. Aztán havonta egyszer hazajövünk Solymárra, és megborulni látszik minden....

Mint sok kedves kutyás barátom alátámasztaná, az otthoni szabályok mindig újjak. Mivel a kutya gebe, kapjon napi 5x extra adag kaját, "Füge, gyere ide!"  - hagyd most olyan aranyosan játszik, nézd Panni, hogy élvezi ezt a játékot?! (hogyan szedjük szét a pórázt 5 perc alatt, amiről hetek óta próbálom leszoktatni sétálás közben)...stb. Ennek tökéletes eredménye, hogy egy teljesen más kutya áll velem szemben, akinél nincsenek szabályok, ha épp a virágot akarja rágni, akkor ahhoz nekem semmi közöm, ha nincs kedve oda jönni, akkor elmegy a másik irányba.

A jelen álláspont szerint van két kutyám: az egyik feje felett ott lebeg a glória, a lapockái helyén pedig szárnyak nőnek ki, a másiknak két szarvacska bújik meg a füle mögött és az első adandó alkalommal kijátssza a szabályokat. Ez automatikusan vonja maga után, hogy az előbb említett kutyáknak két gazdája van: az egyik türelmes, koncentrál, hogy ne a hibákra építsen, a másik az első rossz mozdulatnál felemeli a hangját és kijön a sodrából, ha azt látja inkább megint a többi családtagnál puncsol, mint, hogy neki engedelmeskedne...

Mint már említettem, a skizofrénia súlyos betegség...:)

Az itthoni élethez hozzá tartozik a korán kelés. Szegeden sikerül már néha fél 8- 8-ig is lustálkodni egy egy jobb reggelen, de itt esélytelen. 6 órától egészen 7óráig vagy a hátamon ugrált, vagy a papucsomat hozta enyhe célzással, hogy ugyan menjünk már sétálni. Amennyire nehéz volt az elindulás, annyira meg is érte (néha még igazat is adok Füginek :D). Gyönyörű napsütéses reggelünk volt, ami a képeken is látszik. A sok mínusz után, kifejezetten tudtuk értékelni:)

                                          gazolunk...ezt a szokását anyukám értékeli s legjobban :D

                                     mit nem adnék Szegeden, legalább fele ekkora kis dombocskáért...

                                                                 nyúúúúúúúúúúúl...:D